MENÜ

Elköltöztem:

http://www.evyfogyas.com/

 

 

 

Kedves Látogató!

Saját fogyásom kapcsán megtapasztaltam azt, amit eddig sose hittem el: nincs fogyókúra, csak életmódváltás!

Gyerekkorom óta súlyfelesleggel küzdöttem, de képtelen voltam egy fogyókúrát is végigcsinálni, mert a tipikus fogyókőrás ételek még csak elvétve se szerepeltek az étlapomon, mert nem szeretem őket. Mozogni pedig végképp lusta voltam.

Tavaly februárban jött az áttörés, sikerült megvennem a fogyásom kulcsát (vagyis akkor ezt gondoltam), egy futópadot. Ám hamar rá kellett jönnöm, hogy hiába dübörgök rajta, eredmény eléréséhez az étrendemen is változtatni kell.

Nehezen, de magamra erőltettem a minimális táplálékbevitelt és a salátákat. Jött is a siker, ám 2-3 hónap után a nap minden percében csak az imádott ételeimre tudtam gondolni. Kétségbeesett voltam, hiszen ha néhány napra visszatértem korbbi étkezési szokásaimhoz, már rögtön jelezte a centi.

Így elkezdtem kísérletezgetni, hogyan tudnám átalakítani a nem éppen diétás falatokat kevésbé hízlalóvá, vagyis Evy-esíteni.

Nap, mint nap újabb étel jutott eszembe, ami nélkül nem lehet élni és amit muszáj "Evysítenem".

Így szép lassan eljutottam odáig, hogy saját lisztkeveréket állítottam össze, saját recept alapján gyártottam a diétás nasikat és még számos étel alakbarátabb verzióját elkészítettem. 

Mivel nem vagyok egy "konyhatündér", receptjeimet azoknak ajánlom, akik nem szeretnek sokat pepecselni a konyhában és púposra pakolni a mosogatót:)

Tehát lusták, időhiányban szenvedők, figyeljétek folyamatosan az oldalt, napról napra bővül a receptkínálat!

 

 

 

Asztali nézet